sikeres fogyás tapasztalatok

14 éves lányom tapasztalata a RegEnor kúráról:

Ebben az írásban bemutatom lányom, Tünike fogyását a RegEnor diéta segítségével. Illetve arra szeretnék rávilágítani, hogy mikor érdemes gyerekeknek vagy kiskamaszoknak a kúrába belefogni.

Beszélek arról is, hogy mikor számíthatunk eredményre és mikor nem? Vagyis mi a siker titka?

Tudjuk, hogy ma a gyerekek nagy része túlsúllyal küszködik, hiszen sokkal kevesebbet mozognak, és alig vannak friss levegőn.

De mentségükre szóljon, hogy nem csak a mozgáshiány, hanem sok esetben a hormonváltozás következménye a súlygyarapodás.

regenor-vélemények

Kicsi a ruha, nagy a pánik!

Én is duci kamasz voltam, pedig rendszeresen mozogtam, sportoltam. Úgy tűnik, hogy lányom is az én genetikámat örökölte. Viszont ez nem lehet kifogás arra, hogy változtatni tudjon rajta…

Isten lássa lelkemet – soha nem tettem szóvá és nem bántottam a túlsúlya miatt – csak egyszer förmedtem rá este 10 órakor, amikor a hűtőt nyitogatta, hogy talán reggelig nem fog éhen halni, ha aznap már nem eszik semmit.

Igazán akkor estem pánikba, amikor az én ruháim már kicsik lettek rá… de tényleg nem szóltam semmit, nem kritizáltam. Én akkor már túl voltam a RegEnor kúrán, sőt több ismétlő kúrán is és főleg S-es ruhákat hordtam. Csak a kabátom, vagy blézerem volt M-es méretű, míg Tünikémnek L-es ruhákat kellett vásárolnunk.

regenor-velemeny

Meglepődés, majd RegEnor rendelés

Ám nem sokára jött a meglepetés! Ugyanis tavaly június elején lányom bejelentette, hogy belevág a RegEnor diétába. Mert nyáron nincs menza, így 100%-ig be tudja tartani az étrendet.

Mit mondjak, nagyon meglepődtem, mert Tüni reggelije mindig müzli volt tejjel. Fogalmam sem volt, hogyan tudja nélkülözni majd a tejet, nem beszélve a gyümölcsökről. De tudta!!!

Én voltam a legjobban megrökönyödve következetességén, kitartásán. Még a szülinapján (június 30.) sem csábult el, pedig a tortája laktóz-, cukor- és gluténmentes volt. Épp, hogy egy-két falatot evett belőle.

Viszont a mérlegelésnél annál nagyobb volt az öröm!

Két hét után, már majdnem mínusz 3 kilóval volt könnyebb. Látványosan kevesebbet is evett, de nem éheztette magát. Elmondása szerint, egyszerűen nem volt éhes.

A kilók csökkentek, s a ruhák már nem feszültek…

El kezdett tornázni itthon, ami elég gyorsan abba is maradt … de a kilók így is hétről hétre csökkentek mindannyiunk nagy örömére. A pólók már nem feszültek, az egyberészes fürdőruhát leváltottuk bikinire és nem sokára jöhetett a forró naci is.

Július végére már az ismerőseink számára is feltűnt, hogy itt nagy változások vannak. A rokonok, a barátok mind észrevették a nagy átalakulást. Nem csoda, hisz alig másfél hónap alatt 68 kg-ról 58 kiló lett a súlya, amivel még mindig nem volt elégedett.

Ugyanakkor én nagyon boldog voltam, mert láttam, hogy ő is sokkal boldogabb és magabiztosabb. Nem beszélve arról, hogy a legjobb RegEnor reklám volt szűk környezetünkben.

Mert saját szemükkel láthatták azt, hogy nem csak nálam működött a kúra, hanem bárkinél – még egy gyereknél is -, aki a tilalmakkal nem él vissza és betartja az előírásokat.

regenor vélemény

Kéznél volt a RegEnor tanácsadó, de a feladat önállóan megoldandó!

Most gondolhatjátok azt, hogy neki könnyű volt….

Igen, abból a szempontból, hogy én szinte mindig „regenorosan” főzök. Akkor is, amikor épp nem tartok kúrát. Ezért nem kellett különösképp gondolkodnia, mikor és mit egyen.

Viszont ugyanúgy volt itthon gyümölcs, tejtermék, cukor stb., hisz a férjem és a fiam nem volt érintett a diétában.

És igen, figyeltem mit eszik. Ellenben soha nem kellett rászólnom, mert sokkal szigorúbb volt magához, mint azt valaha is gondoltam volna.

Miért sikerült a Reg-Enor-ral fogyni?

RegEnor véleményekA titok az , hogy nincs titok!

  • Mert ő akart fogyni, nem én cseszegettem…
  • Így nem külső nyomás miatt fogott bele a kúrába, hanem belső motivációja volt.
  • Kitartó és következetes volt annak ellenére, hogy a gyümölcsszezon közepén vitte végig a kúrát. A körülmények sem akadályozták abban, hogy elérje a célját.

Büszke vagyok rá!!! :)

Reg-Enor fogyás eredmények:

És nézzük végül a tényeket:

  • Kúra kezdete: 2018. június 15.
  • Kúra vége: 2018. augusztus 29.
  • Induló súly: 68 kg
  • Elért súly: 54 kg
  • Ruhaméret: 40-es méretről 36-os méret.

Tehát a végeredmény -14 kg és mínusz két ruhaméret, 2,5 hónap alatt!

RegEnor véleményekKérdésemre, hogy mit tanácsolna a többi a fiatalnak, aki még nem ismeri a kúrát, Tüni ezt válaszolta:

„Ne féljetek, mert nem volt könnyű, de nehéz sem. Én nagyon le akartam fogyni! Eleinte tartottam attól, hogy nem fogom bírni tej és gyümölcs nélkül a nyáron.

De nem is hiányzott egyik sem annyira. És mikor már éreztem, hogy minden ruhám bő, a mérleg pedig egyre kevesebbet mutat, nem állíthatott meg semmi!

Ezért ajánlom, hogy legyen kitartásod, a zsír pedig a barátod, és akkor le fogsz fogyni, majd meglátod! :) Ez kell a Reg-Enor kúrád sikeréhez! „