Biocom - hálózatvezető

HV szint egy esztendő alatt!

Épp egy év telt el, mióta tavaly márciusban belefogtam a Reg-Enor kúrámba. Már az első hetekben tudtam, hogy csodára leltem. Éreztem a változást, és bennem volt a késztetés, hogy amit megtapasztalok, azt minden 40 feletti sorstársammal megoszthassam.

Majd ráleltem egy idézetre, ami azonnal mottómmá is vált:

„Ha hiszel abban, hogy a termékeid hasznosak és értékesek a vevőidnek, akkor kötelességed, hogy minden lehetséges módon eljuttasd hozzájuk.”( Jay Abraham)

Így is tettem! Hatalmas lelkesedéssel dolgoztam, írtam az információkat, riportokat készítettem és segítettem másokat, ahogy engem is támogatott szponzorom Gruicsné Sümegi Éva. Köszönet érte!!!

Zsigereimben éreztem, hogy nagy dolgok állnak még előttem!

Hálózatvezető lettem

A siker mégsem volt lineáris! Mélységek és magaslatok követték egymást. De nem voltam egyedül, vezetőim biztattak és támogattak az úton. És köszönöm, hogy elfogadták oroszlán jellemem, mert szeretem a magam útját járni. Teret hagytak nekem és engedtek önállóan dolgozni. De ha kellett mindig ott voltak mellettem, és elfogadták egyéniségem. Köszönöm a Pintér-Pámer házaspárnak is!!!

üzlet - hálózatvezető - BiocomTudom, hogy a hálózatépítés a másolódásra épül. Mégis saját szájízem szerint dolgozhattam. Ki akartam tűnni a tömegből, talán írásaimmal sikerült is ezt megvalósítanom. Bár, ha őszinte akarok lenni, azért írtam, mert jó volt megbújni a laptopom mögött. Biztonságban éreztem magam.

De fejlődni akartam, és túl kellett lépnem a határaimon. Elhagytam a komfortzónám és kiálltam emberek elé. Igaz a mikrofon úgy remegett a kezemben, hogy két kézzel kapaszkodtam belé, de becsületesen helytálltam. Büszke voltam magamra!

Túlléptem a félelmeimen, mert többet akartam kihozni magamból és az üzletemből. Megérte! Ma már a több mint 150 fős csapatomból, én is támogatok olyan embereket, akiknek van céljuk és tesznek is érte!

 

 

 

Legyél Te az egyik! Ha Neked is van célod, és szeretsz segíteni másokon, miközben szabadon dolgozhatsz igen szép mellékjövedelemért, akkor a csapatomban a helyed!

Dolgozzunk együtt!

Miért jó ez számodra?

  • Mert nincs főnököd, de lesznek segítőid!
  • Mert senki sem nógat vagy nyaggat, hisz magadért dolgozol. Viszont, ha támogatás kell, itt vagyok én! Melletted állok, és tapasztalatommal, tudásommal segítem, hogy minél hamarabb elérj oda, ahol most én tartok.
  • Mert olyan termékkel dolgozhatsz, ami eladja magát.
  • Mert szabad időbeosztásban, otthonról, akár mellékállásban végezheted ezt a munkát.
  • Mert nem szükséges semmilyen szakképesítés.
  • Mert nagyon szép pluszjövedelemre tehetsz szert úgy, hogy idővel akár a főállásodat is lecserélheted. Nem Te leszel az első, és nem az utolsó itt a Biocom-nál, aki így tesz vagy így tett.
  • Mert, ha most vágsz bele, megteremtheted a nyugdíjas éveid anyagi biztonságát, a termékekkel pedig támogathatod egészséged, hogy élvezni is tudd azt,  jó sokáig!!!

Gyere! Dolgozz velem! Segítek, hogy egy év múlva legalább itt tarts, ahol én!

Küldj üzenetet, vagy keress az elérhetőségeimen, hogy minél hamarabb elkezdhessük a munkát!

E-mail: czinil01@gmail.com

üzleti lehetőségsikeres hálózatépítés +36 30 560 7121

Biocom - üzleti lehetőség